kisszebeni főoltár, 1510/16: Sáros vármegye legnagyobb oltárépítménye. - Szárnyait 24 táblakép díszíti, szekrényében és oromzatában 14 fafigura. Az oltárt építő műhely stílusa konzervatívabb a →Szent Anna-oltárok Mesteréénél, szívósan ragaszkodik a 15/16. sz. fordulójának örökségéhez. A retabulum nem viseli még a reneszánsz díszítőjegyeit; talán csak megszélesedett formája s alacsonyabb pártázata utal az új korszak vízszintes hangsúlyaira. Oromzatának, szekrényének, szárnyainak, predellájának minden eleme a gótika kelléktárából származik: bonyolult gazdagsággal egybefonódó ágfaragványok, változatos ötletességgel szerk. mérművek, egymásba fűződő szamárhátívek, baldachinok, karcsú fiatornyok ezek. A bal oldali merev szárny belső felső, Krisztus megdicsőülését ábrázoló táblájának hátoldalán késő kk., kurzív írású szöveg olvasható: „[J]ohannes Plazko 1516 [G]asparus Benedicti Anno domini 1516.”

A felirat az oltár felállítása v. legalábbis a szárnyak elhelyezése óta nehezen megközelíthető magasságban volt, s ezért kerülhette el a figyelmet akkor is, amikor az építményt Kisszebenben lebontották, az 1920-as években, amikor az oltárt a Szépműv. Múz. márványcsarnokában felállították, majd amikor a 30-as évek közepén másodszor szedték szét a retabulumot. A szöveget viselő szárny felszerelése az építés utolsó mozzanata lehetett, ezért bizonyos, hogy az oltár 1516-ra készen állt. - A ~ szobrai a széles, tágas szekrényben s a pártázatban sorakoznak. A szekrény középső terében Ker. János és Szt Péter között a Madonna, kétoldalt az egymás fölötti 2-2 keskeny fülkében a 4 vértanú szűz szobra áll. Közülük az átfaragott arcú Szt Borbála hosszabb ideig távol kalandozott oltárától, de egy régi, még Kisszebenben készült fénykép tanúsága szerint kétségkívül a retabulumhoz tartozott s a szekrény bal mellékfülkéjét díszítette. Helyére Szt Márton-szobor került. A pártázat középső kettős baldachinja a Vizitáció jelenetét keretezi; ettől balra Szt István, jobbra Szt László alakja áll; a 2 szélső oromzati fülkét egy-egy gótizáló barokk kori figura tölti ki, balról István vt-é, jobbról ismét István kir-é. Mindkettő elveszett gótikus szobrot pótol. Késői keletkezésüket durva faragásmódjuk és az oromzat ikgr. együttese kétségbevonhatatlanul igazolja, mivel az ügyetlen „restaurátor”, ahelyett, hogy a hiányzó Szt Imre alakjával egészítette volna ki a sorozatot, Szt István alakját mintázta meg még egyszer. Szembeötlő a stiláris különbség a fő- és mellékszereplők között. Amazok súlyos tömbszerűségével, szigorú komolyságával szemben az utóbbiak könnyedebbek, hajlékonyabbak. A szekrény oldalfülkéinek kis méretű női figurái kecsesek; törzsük nyúlánk és karcsú, bájos, szív formájú arcuk derűsen mosolygó, elegáns ruháik nyugodt pászmákkal omlanak alá, lendületes öblökkel türemlenek; lágyabb légkör övezi őket, mint a főszobrokat. A szekrény fő- és mellékszereplőit nyilvánvalóan 2 mester faragta, majd egy harmadik az oromzat Vizitációját, amelynek 2 alakja közül a lágyabb, kissé elrajzolt, ovális arcú Mária a vértanú szüzekkel, a keményebb portréjú, élesebben redőzött köntösű, idősebb Anna a főszobrokkal rokon. A ~ 3 szobrászának műve jól megkülönböztethető egymástól. A realista stílusú vezető mester a 3 főszobrot faragta, lágyabb és líraibb hangú első segédje a szekrény 4 mellékalakját mintázta, szerényebb képességű második segédjétől, akinek talán a szekrényben álló Madonnához is volt köze, az oromzati figurák származnak. -

A ~ faragójának közelebbi meghatározására születtek feltevések, s e következtetések forrása a szekrény talapzatának közepén látható monogramos, mesterjeles címerpajzs volt, felső részén 3 minuszkulás betű: „a n s”, s mezőjét nyíl és kereszt formájú vonalakból komponált mesterjegy tölti ki. Divald Alexander N. Sculptorként kísérelte meg a betűegyüttest feloldani, s az „n”-t feltételesen Neosoliensisként is magyarázta; Kampis mértéktartóbban, „a n” sculptorként szólt a faragóról. Kampis vélekedése indokolt, s vsz-nek is tűnik, bár a jelvény (elhelyezése szerint) a retabulum donátorára is utalhat. Ha az oltár tervezője s munkálatainak vezetője a főszobrok faragója volt, s ez a legvalószínűbb, akkor a szekrénytalapzaton látható pajzsmező az ő jelét őrzi, s a 3 betű valóban az ő nevére vonatkozik. Az „s” jól értelmezhető a sculptor v. talán a Schnitzer szóval, az „a n” vsz. család és keresztnevének kezdőbetűje. **

Radocsay 1955:355; 1967:216.